Twitter

Kedves Munkatársaim!
A minap reggel azzal jött Túri Andi, hogy a Született feleségekben a Twitterről volt szó (és valaki azért nem kapott állást, mert nem tudta, hogy mi az a Twitter). Na, ennek már a fele sem tréfa, gondoltam magamban, az azért mégsem járja, hogy ennyire lemaradjunk.
Persze ekkor már megvolt a Kulturális Központ Twitter regisztrációja, de gondoltam, hogy titkolom egy kicsit előletek.
Ez után viszont már nem lehet. Ha a Született feleségek és Túri Andi is azt mondja, hogy Twitter, akkor ezzel kezdeni kell valamit.
Hogy mi is ez? Röviden mikroblog. Olyan mint az sms, csak neten. Ebből persze nem derül ki a lényege. Azon kívül, hogy max. 140 karakterben lehet írni a bejegyzéseket, lehet követni akit csak akarsz. Ez azt jelenti, hogy ha regisztráció után valakit követsz, akkor a te profilodban megjelenik a követett bejegyzése. Persze mások is követhetnek téged, ebben az esetben náluk jelenik meg a te bejegyzésed. És innentől érdekes ez a dolog, hiszen így az egymás bejegyzései iránt érdeklődő tagok hálózata jön létre. Ma már egyre inkább látszik, hogy egy intézmény híreinek azonnali célba juttatása ezzel az eszközzel a legegyszerűbb és a leghatékonyabb. Ehhez viszont az kell, hogy először is észre vegyük a lehetőséget. Másodszor pedig az, hogy használjuk.
Első lépés tehát a regisztráció, második pedig szeretett intézményünk követése a http://twitter.com/bekesikultura címen. Ha ez megvan, akkor jöhet a terjesztés, vagyis felhívni minden ismerős figyelmét arra, hogy milyen jó dolog ez a Twitter! Regisztráljanak és kövessék a békési kultúrát!

Hogy ne legyen ennyire egyszerű az életünk, ezt a levelet elküldöm még egy blogszolgáltatónak is a post@bekesikultura.posterous.com címre. Na, ez a Posterous tud még valamit! Ez meg a honlapon való megjelenést egyszerűsítette le annyira, hogy jobban már nem lehet. De, hogy ez hogy működik, arról csak akkor írok, ha valaki jelzi, hogy érdekli a dolog.

Akit a Twitter részletesebben érdekel, nézze meg ezt a filmet:
http://blip.tv/file/2836137
Ne ijedj meg, ha a film előtt van egy kis ph érték, ez már csak ilyen bicikli...

És a Posterous-t pedig megnézheted a http://bekesikultura.posterous.com címen.
Nemcsak e-mailből lehet blogbejegyzést alakítani, hanem ezt képes továbbküldeni a Twitterre, a Facebookra, sőt, ha akarjuk, akkor a honlapunkon is meg tudjuk jelentetni. Vagyis akár azt is el tudjuk érni, hogy írsz egy e-mailt és az megjelenik a honlapunkon, a Twitteren, a Facebookon és mindenhol ahol akarjuk.
Akit érdekel, jelentkezzen még ma! :-)

Szorgalmi feladat: nézni a Született feleségeket (feltéve, hogy ilyen jókat mondanak benne...)


Koszecz Sándor

Bbvkk-logo-180
Békés Városi Kulturális Központ
5630 Békés,
Jantyik Mátyás utca 23-25.
Tel/Fax: 66-411-142,

(download)

Ismerős Arcok Békésen!


Unknownname
Lélekvesztő - Új ISMERŐS ARCOK lemez és lemezbemutató koncertturné

A Nyerges Attila, Galambos Nándor, Práder Vilmos, Kovacsik Tamás és Leczó Szilveszter alkotta formáció rendszeres szövegírói-zeneszerzői munkájával, előadói tevékenységével, nagyszámú közönséget vonzó koncertjeivel népszerűsíti, tudatosítja a magyar nép és kultúránk szeretetének a fontosságát. Az Ismerős Arcok muzsikusai erősítik közönségük kulturális és nemzeti identitását. Ezen értékeket zenéjük és dalaik révén legjobb tudásuk szerint igyekeznek eljuttatni az újabb generációk tagjaihoz is.

 Legújabb albumuk, a Lélekvesztő szeptember végén jelent meg. A Zenekar az új lemezének anyagát 20 helyszínből álló lemezbemutató koncertkörúton mutatja be. A koncerteken közreműködik Tánczos István szaxofonon.

A turné következő állomása december 11-én, 19 órakor lesz Békésen, a Városi Kulturális Központban. Jegyek válthatók elővételben a Tourinform Iroda Békéscsaba

Szent István tér 9., telefon: 66 454-156 (www.tourinform.hu),

a Városi Kulturális Központ jegypénztárában (cím: Békés, Jantyik Mátyás u. 23-25. Telefon: 06/30-347-7105, 06/30-434-0545, e-mail: bekesikultura@bekesikultura.hu ),

további információ: 30-5267268

elővételben: Jegyár: 2.500,- Ft

 és az előadás napján, a helyszínen: Jegyár: 3.000,- Ft

Családi kedvezmény: Amennyiben bármelyik szülő (nagyszülő) magával hozza 14 év alatti gyermekét (unokáját), a gyermek (unoka) ingyen vehet részt a koncerten !  

Bővebb információk a zenekarról és a turnéról: www.ismerosarcok.hu .

Internetes jegyrendelés: jegyrendeles@ismerosarcok.hu

 

Dumaszínházat szeretnénk…Ön is? Akkor ezt megdumáltuk!

Aki stand-up comedy-re vágyott, Békéscsabáig utazhatott miatta, de a Békés Városi Kulturális Központban most lehetőség nyílik arra, hogy helyben örömködjünk! Amennyiben a békésiek is szívesen látogatnák a Dumaszínház előadóinak műsorát, nem állunk útjukba. A közeljövőben  tervezett előadás(ok)on 2-3 fő fellépőt láthatunk alkalmanként 40-40 perces előadással.

A teljes társulat 25 fős, de folyamatosan új tagokkal bővülnek: Aranyosi Péter, Badár Sándor, Bács Miklós, Beliczai Balázs, Bellus István, Benk Dénes, Bruti, Csenki Attila, Dombóvári István, Felméri Péter, Hadházi László, Hajdú Balázs, A Három Kismalac, Kiss Ádám, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Litkai Gergely, Lorán Barnabás, Maksa Zoltán, Mogács Dániel, Pataki Balázs, Rekop György, Szöllősy-Csák Gergely, Szomszéd néni Produkciós Iroda, Szupkay Viktor.


Zoltán Erikát és szombati tűzijátékot szeretnének a békésiek!

Már akik kitöltötték a XI. Madzagfalvi Napokon a Kulturális Központ kérdõíveit. A képviselõ testület elfogadta az igazgató beszámolóját.
1297-en válaszoltak a XI. Madzagfalvi Napok alatt osztogatott szavazó és kérdõív lapok - minõségfejlesztési részére.
Ez alapján a válaszadók 95% -ka elégedett volt a rendezvény színvonalával, míg 76% azt nyilatkozta, hogy eddig nem látott, új eseményeket is talált a gazdag programban.
Hiányosságokat 13% talált felfedezni 3 napos program alatt, azonban több mint 1000 fõ nyilatkozta azt, hogy a rendezvény mindenféle nehézség és probléma nélkül zajlott.
A kérdõív legérdekesebb része a 2010-es Madzagfalvi Napokhoz kapcsolódik, itt ugyanis számos javaslat érkezett a programokhoz.
Többek között a válaszadók javasolják és kérik, hogy a tüzijáték inkább szombat este legyen - a másnapi iskolai tanítás és a gyerekek pihenése miatt, de kérték azt is, hogy inkább a hónap közepén legyen a fizetések és a nyugdíjak miatt a rendezvény.
Javasolt elõadók és kívánt koncertek között felbukkant az Apostól, Varga Ferenc és a Republic neve is.
Pozitív emléket hagyott a rekordkísérlet keretében fõzött étel is, többen újból ilyet szeretnének.
Koszecz Sándor, a Kulturális Központ igazgatója a Békés Mátrixnak elmondta, hogy a 2010-es rendezvényt még nem kezdték el szervezni, mivel még nincs pontos számuk a rendezvényre fordítható összegrõl, de nagyon komolyan veszik a kérdõíveket és az abban megfogalmazott véleményeket, mert csak így tudják tovább fejleszteni a rendezvényt.
Forrás: BékésMátrix